Kreatív rajzoló szett kivetítővel

Projektoros rajztábla kivetítővel, ami megkönnyíti a rajzolást: 21 sablon segítségével a képeket rávetíthetjük a rajzlapra, a megjelenő képet körbe kell rajzolni, aztán pedig már csak a kiszínezés van hátra a mellékelt 12 db színes filctollal.

Hogyan működik?

Van három korongunk, melyen összesen 21 különböző minta található. Egy korongot behelyezünk a projektor lámpája alá, így ki tudjuk azt vetíteni a rajztáblára helyezett papírlapra. A kép vonalait a kivetített minta alapján körbe kell rajzolni, utána pedig következhet a színezés és dekorálás tetszés szerint.

A csomagolás tartalmaz 12 db különböző színű filctollat, de természetesen a rajzok bármilyen módon színezhetők (zsírkrétával, ceruzával, festékkel, csillámtechnikával, stb.)

Nagy segítség ez a legkisebbek számára, akik még most ismerkednek az alakzatok ábrázolásával, könnyen begyakorolhatják, hogyan ne menjenek ki a vonalból. Valamint nagyon sok gyerek számára gondot okoz egy egyszerű alakzat lerajzolása is, ezzel a rajzoló szettel azt is megtanulhatják, hogy hogyan kezdjék el a hétköznapi dolgokat megrajzolni. Ezáltal fejlődik a gyerekek látása, a vizuális területekhez kapcsolódó képességeik is, hiszen észrevétlenül rögzülnek azok a technikák, ahogyan a rajzoláshoz hozzákezdenek. Ezek továbbfejlesztését pedig számtalan alkalommal ismételhetik.

A rajzoló szett kivetítővel elemmel működik, 4 db AA (1,5 V) elem kell hozzá. Az elemeket a csomagolás nem tartalmazza. 

A csomag tartalma:
– 1 db projektoros állvány és rajzlaptartó
– 3 db korong, összesen 21 db mintával
– 12 db színes filctoll

3 éven felüliek számára ajánlott.

5990 Ft

Jelenleg nem rendelhető :(

Ez a termék jelenleg nincs készleten, és egyelőre nem tudjuk, mikor lesz újra belőle (telefonon és e-mailben is ugyanezt tudjuk mondani).

Írd ide az email címed, ha szeretnéd, hogy értesítsünk, ha ismét rendelhetővé válik. Itt NEM hírlevélre történő feliratkozás történik. Az értesítésről leiratkozni is itt tudsz.

Magyar tulajdonú megbízható webáruház!
  • 14 napos termékvisszaküldés!
  • Többféle szállítás és személyes átvétel
  • Gyors online fizetés vagy utánvét átvételkor
  • 30.000 Ft felett INGYEN Foxpost automatába szállítás
  • 30.000 Ft felett INGYEN házhoz és GLS csomagpontra szállítás
Biztonságos fizetés

További információk

Tömeg529 g
Méretek7 × 28 × 48 cm
Márka

Kehongsheng

Ajánlott életkor

3 éven felülieknek

Zenél, hangot ad

Nem

Elemmel működik

Nem tartozék, Igen

INGYEN SZÁLLÍTÁSI AKCIÓ:

A képhez tartozó alt jellemző üres; ingyen_szallitas.jpg a fájlnév

  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén Foxpost csomagautomatába ingyen szállítjuk megrendelésedet
  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén pedig a Foxpost mellett még a házhoz szállítás és a GLS csomagpontba kézbesítés is ingyenes.

Az akció visszavonásig érvényes. A fent megjelölteknél alacsonyabb kosárértékek esetén a mindenkori szállítási díjszabás érvényes, lásd lejjebb.

Szállítási összehasonlító táblázat: