Mukmuk a vancouver-i plüss mormota

Az 1960-as évekig az nem volt az Olimpiáknak kabala figurája, ettől fogva pedig mindig a rendező országra jellemző figura, személy vagy állat lett az esemény kabalája, ezzel is népszerűsítve a sportolást és az Olimpiát. 2010-ben a téli olimpiát Vancouverben rendezték meg, így értelemszerűen kanadai vonatkozásúnak kellett lennie a kabalának. A Meomi Design csapata rögtön négy kisállatot választott, melyből három hivatalos, egy pedig nem hivatalos kabalája lett a rendezvénynek: Quatchi, a nagylábú, azaz a jeti; Miga, egy félig karszárnyú delfin, félig baribál (Kanadában őshonos medvefajta) keveréke, ami egy misztikus élőlény; Sumi az albatrosz szárnyú, medve lábú, orka fejfedőd viselő kisállat; és végül Mukmuk a nem hivatalos, de a nagyon népszerű, közönségkedvenc kis mormota, aki mivel éppen téli álmát aludta az olimpia alatt, nem tudott részt venni rajta – ezzel magyarázták a nem hivatalos jellegét.

Mukmuk a kis plüss mormota, talpától a sapkája bojtjáig 26 cm magas. Prémium minőségű anyagból készült, mely kellemesen puha tapintású, barna és bézs színű. Sapkája narancs és kék színű, rajta fehérrel hímezve a Vancouver 2010 felirat. A plüssfigura kizárólag egy apró műanyag tartozékkal van ellátva: orra műanyagból készült, egyéb kemény vagy letéphető, lenyelhető részei nincsenek. Három éven aluli gyermek számára ennek ellenére nem javasoljuk. Azonban szemei és szája varrott. Kitámasztás nélkül nem tud önállóan megállni, felborul. Sapkája nem levehető. Mosógépben alacsony hőfokon kimoshatod.

1299 Ft

Jelenleg nem rendelhető :(

Ez a termék jelenleg nincs készleten, és egyelőre nem tudjuk, mikor lesz újra belőle (telefonon és e-mailben is ugyanezt tudjuk mondani).

Írd ide az email címed, ha szeretnéd, hogy értesítsünk, ha ismét rendelhetővé válik. Itt NEM hírlevélre történő feliratkozás történik. Az értesítésről leiratkozni is itt tudsz.

Magyar tulajdonú megbízható webáruház!
  • 14 napos termékvisszaküldés!
  • Többféle szállítás és személyes átvétel
  • Gyors online fizetés vagy utánvét átvételkor
  • 30.000 Ft felett INGYEN Foxpost automatába szállítás
  • 30.000 Ft felett INGYEN házhoz és GLS csomagpontra szállítás
Biztonságos fizetés

További információk

Tömeg221 g
Méretek15 × 18 × 26 cm
Mosható

Igen, alacsony hőfokon

Zenél, hangot ad

Nem

Elemmel működik

Nem

INGYEN SZÁLLÍTÁSI AKCIÓ:

A képhez tartozó alt jellemző üres; ingyen_szallitas.jpg a fájlnév

  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén Foxpost csomagautomatába ingyen szállítjuk megrendelésedet
  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén pedig a Foxpost mellett még a házhoz szállítás és a GLS csomagpontba kézbesítés is ingyenes.

Az akció visszavonásig érvényes. A fent megjelölteknél alacsonyabb kosárértékek esetén a mindenkori szállítási díjszabás érvényes, lásd lejjebb.

Szállítási összehasonlító táblázat: